2. évad 4. rész

Lara szemszöge:

Az érzelmektől mámorosan feküdtem le ágyamba. Összekulcsolt kezeim fejem alá tettem és hagytam,hogy agyam kattogjon. Tetszett, hogy az „őrangyalom” se olyan tökéletes, mint ahogy kezdetben gondoltam. Oké láthatatlan listámra a gyilkolás után rögtön felkerült a hegben való kutakodás is. Csak tudnám miért volt annyira mérges emiatt Jason. Lehet, hogy csak én éreztem azt a vérpezsdítő érzést? Az álom szép lassan elnyomott és a következő pillanatba már a napsütötte szobában ébredtem. A falak halványkéken csillogtak, ahogy a nap sugarai táncukat lejtették. Hát igen eljött a nyár is és vele a vége láthatatlan éjszakák. Felvettem egy dögös fekete toppot és egy miniszoknyát.,hogy Jason kedvében járjak. Minél jobban szerettem volna megismerni,hogy aztán könnyen kijátszhassam, ha arra kerül a sor. Körbejártam a házat, de csak Dixit találtam itthon. Ekkor jutott eszembe, hogy az angyalkám dolgozik. Elmentünk Dixxel sétálni, de sajna túl hamar értünk vissza. Unatkoztam,a TV sosem kötött le és leendő áldozatom is meg volt már így még csak feladatom se volt. Még 5 óra volt hátra Jason érkezéséig. Tehetetlenségembe egy őrült ötletem támadt. Hát igen lassan diplomát kérek őrültségemért. Kerestem egy kötelet, átdobtam egy faágon és becsaltam magamhiz egy kisgyereket. Egy óvatlan pillanatba elkaptam és nyaka köré hurkot ragtam. Meghúztam a kötelet, ami a magasba emelte rögtönzött akasztófámon a kissrácot. Néztem, ahogy riadtan a nyakához kap és sikoltozni próbál. Mit ne mondjak tetszett ez a kínzásmód. Izgatottan vártam mikor érkezik meg a zsűri. Egy pillanat alatt megjelent mellettem Jason. A gyereket levéve a kötélről.

-       Normális vagy?!-üvöltött rám.

-       ÖÖÖÖ erre a kérdésre később válaszolnák. Bevallom először a kutyusodat akartam felakasztani, de ő túl cukin nézet a szemeivel -mosolyogtam rá- mielőtt jönne az a kérdés, hogy miért, hát azért mert unatkoztam és kíváncsi voltam,hogy jössz-e.

Megfogott a karomnál fogva, és a házba rángatott.

-       Te teljesen hülye vagy!

-       Nyugi mááár-rántottam ki karom, amin meglátszottak ujjnyomai -Tudom épp ezért kell nekem egy madár.

-       Egy ártatlan kisgyereket bántanál! -kelt elő belőle rosszabbik éne és a falnak lökött.

-       Héj nyugi.-suttogtam, mert kipréselte tüdőmből a levegőt- Tudtam, hogy jönni fogsz.

-       Igen, és ha nem?? Belegondoltál abba, hogy mit csinálsz? -ordított.

-       Levágtam volna akkor és igen bele gondoltam -válaszoltam mérgesen.

-       Levágtad volna mi? A fejét, vagy a kötelet? -szorította erősebben a kezeimet.

Megforgattam szeme, hogy eltereljem gondolataimat az egyre erősebb fájdalomról. Megszoktam már, hogy az emberek fájdalmat okoznak nekem, hol lelkit ,hol testit épp ezért is irtom őket.

-       A kötelet te böszme!

-       Tudod belőled még azt is kinézem, hogy a nyakát. -engedett el és rontott be a dolgozószobájába.

-       De legalább itthon van-simogattam meg Dixi fejét, aki hálás tekintettel köszönte meg.

Jason szemszöge:

 
Dühben forgott az agyam. Nem hittem el, hogy ezt tette, és hogy képes lenne ilyenre.Levágódtam a székbe és az íróasztalra hajtottam a fejemet. Egy idő után kinyitottam a laptopot és a holnapi cikkhez kerestem anyagot. Egy órával később meguntam az aktakukac szerepet és kimentem az irodából. Kilépve az ajtón kisebb szívrohamot kaptam. Agyamat elöntötte a düh, ahogy megpillantottam Larát, kezében a pisztollyal és arcán a nyájas mosolyával. A lábai előtt kutyám,Dixi hevert vérben úszva.

2. évad 3. rész

Lara szemzöge:

Oké mai nap még magamon is meglepődtem, hogy ilyen lazára vettem a dolgot. Feldobott a gondolat, hogy újabb kihívások várnak rám gyilkolás terén,de féltem ,mert nem tudtam mivel állok szemben . Felöltöztem és lementem Jason után .

-          És mi a mai teendőm? Esetleg jó útra akarsz téríteni?

-          Akarnálak, de nem tennéd, amit mondok.

-          Tegyél próbára-mosolyogtam rá szelíden.

Felállt a kanapéról, és elém lépett. -Menj suliba. -kacsintott rám.

-          Bocs, de ha nem emlékeznél én eltűnt személy vagyok.

-          Igaz, hiszen egy helyes pasi elrabolt, majd hazudott a zsaruknak.

-          És a pasi hol van?-néztem el mellette kérdőn.

-          Ha nem látod keresd meg magad.

Játékos kedvemben voltam így felálltam és elsétáltam mellette

-          Helyes pasi lábhoz.-füttyentettem, mire a kutyus felkapta a fejét és odajött hozzám. Elnevettem magam, megsimogattam buksiját. Megfordultam,hátulról átöleltem Jason nyakát

-          Ja, hogy magadra gondoltál angyalkám?-puha csókot leheltem nyakára.

Elnevette magát. Megfordult és átölelt.

-          Ki másra..?

-          Helyes pasira -nevettem -Na mi a mai tananyag? Vagy még az égiek nem küldték el a tantervet?

-          Á még a tankönyveket se küldték. -legyintett. -Lusták ám azok ott fent.

-          Hál az égnek...akkor mi lenne, ha elvinnénk sétálni Dixit és együtt választanánk ki a kövi áldozatom ?

-          A kutya sétáltatásba benne vagyok, de az áldozatot kihagyjuk. - nézett a kutyájára. -Dix, lábhoz. -szólt, mire a kutya felállt és Jasont megkerülve leült mellette.

-          Jó akkor, majd csendbe szemelem ki...és ezt szó szerint vedd - kaptam elő késem .

A késem hirtelen eltűnt. -Vagy nem. - mosolygott rám gúnyosan.

-          Nem fair -hozzá hajoltam és lassú, szenvedélyes csókba kezdtünk. Kezem gyors végigfutattam zsebein, de a fegyverem sehol se leltem. Az érzelmek egyre erősebben törtek rám kikapcsolva agyamat -Nincs is nálad.- suttogtam csókunkba.

-          Viszonozta,s kezei a derekamról kicsit lejjebb vándoroltak. - De..nálam van.

-          Hazudsz- a szenvedélyes csók most már inkább játékos volt. - Akkor mutasd meg

-          A-a.

-          Miért nem?-néztem érzelmektől fűtött szemébe félrebiccentett fejjel.

-          Mert tudom, hogy mire megy ki a játékod. -engedett el és sétált kifelé a kutyával.

-          Jó mert én nem-mentem utána.

Az utcán sétálva kedvet kaptam arra, hogy kicsit szívassam. Megvártam még forgalmasabb útszakaszhoz érünk és én,,kiestem " az úttestre. Kevesebb, mint egy pillanat alatt mellettem termett, majd egy pillanattal később mindketten a járdán voltunk. A kezében tartott.

-          Ezt meg tudnám szokni-mosolyogtam édesen rá és egy röpke csókot adtam neki.- Ha jobban megnézlek, van benned valami angyali. – hunyorogtam.

Rám mosolygott.

-          Jól vagy?

-          Nem-ráztam meg a fejem-Még sincs benned semmi angyali.

Megjelentek a szárnyai, amit körém font. Feje felett mintha egy halvány glória jelent volna meg.

-          Biztos? -vigyorgott rám.

-          Biztos -bólogattam-te ezt látják a kívülállók?-húztam végig puha tollain ujjam.

-          Nem, dehogy. -nyomott egy puszit a homlokomra.

Jason szemszöge:

Leraktam, de még mindig magamhoz közel tartva.

-          Biztos jól vagy?

-          Győződj meg róla magad -mosolygott rám kihívóan.

Kihúzott szárnyamból egy tollat és elnevette magát

-          Ez tényleg igazi...beszarás ,olyan vagy ,mint egy albatrosz .

-          Ja..és képzeld ezt érztem is és nem kellemes.

-          Azon gondolkodom-forgatta ujjai között a tollat -hogy egy ördögnek minek őrangyal?-sétált tovább.

-          Hogy ne legyen ördög. -fogtam meg a kezét és mentem vele.

-          Meglehet.

Visszahúztam a szárnyakat és csak akkor tudatosult bennem, hogy ezt a pólómat is tönkretettem. Lement a nap és a sötétben sétáltunk hazafelé. Beértünk a házba és mihelyst beléptünk az ajtón, mint egy vadmacska vetette rám magam. Levette rólam a még megmaradt felsőm és ujjait sebhelyemen pihentette. Eltűnt előlem Lara, és a ház falai. A 17 éves önmagamat láttam magam előtt. Tudtam mi következik. Az, amire soha nem leszek büszke. A fiatalok jöttek hozzám én pedig csak adtam nekik a bogyókat, zacsikat, sok pénzért. És a perc, ami mindent megváltoztatott. Megjelent a rendőrség és bilincsbe vezettek el. A rendőrautó szirénái már messzinek tűntek és kezdtem visszatérni, de csak magam elé bámulva néztem ki a fejemből. 

-          Váo. -mondta elképedve Lara és lehunyta pár másodpercre a szemét. - Beszarás te voltál börtönbe -lelkesedett -Ez megi volt? Még egyszer! -ugrándozott, mint kisgyerek a cukorka boltba és a heg fele nyúlt ismét.

Eltoltam.

-          Lara nem. Elég volt mára. Inkább menj aludni.

Zavart tekintete elárulta, hogy nem érti hirtelen haragom, de zokszó nélkül ment el. Eldőltem a kanapén és elgondolkoztam.

2. évad 2. rész

Jason szemszöge:

Tudtam, hogy hova ment, és hogy mit csinált. Mivel féltettem, ezért megjelentem mögötte. Láttam, hogy alszik, felkaptam óvatosan és magamhoz vittem. Felcipeltem a lépcsőn, egyenesen a szobájába. Befektettem az ágyába és betakartam. Reggel hamarabb keltem, hogy csináljak reggelit. Kinyitottam a hűtőt és megnéztem, hogy mi van itthon. Rég voltam bevásárolni, így nem volt túl nagy a választék. Kivettem a tojástartót, paprikát, paradicsomot és sajtot. Csináltam egy kis rántottát, a zöldségeket pedig összevágtam. A tálcára pakoltam a rántottát, a salátát, és a frissen készített kávét. Felvittem a lépcsőn és Lara szobája előtt megálltam. Kopogtam, majd benyitottam és az íróasztalára rakva a tálcát, az ágy mellé mentem.

-       Jó reggelt. -mosolyogtam.

-       Jó reggelt!-köszönt kedvtelenül.

-       Jaj, ne legyél már ilyen...- A tálcáért mentem, és Lara mellé, az ágy szélére raktam.

-       Mérgezett?-kérdezte derűsebben.

-       Ennyire nem bízol bennem?

-       Azt se tudom mi vagy -mosolygott félénken.

-       Őrangyal...a te őrangyalod. -hangsúlyoztam ki az utolsó előtti szót.

Hitetlenül nézett rám.

-       Hát mit ne mondjak, elég szarul végzed a dolgod.

-       Én is nem rég tudtam meg...-néztem a szemébe. -De te sem könnyíted meg a dolgomat.

-       És nem is fogom-nézett kacéran a szemembe. Köszi, a reggelit madár.

-       Nem vagyok madár, bár még mindig jobb, mint a tündérlegény és a hasonlók.

-       Mh a tündérlegény tetszik-evett egy falatot.

-       Na, már csak ez hiányzott. -mosolyogtam el magamat. -Jó étvágyat.

-       Köszi...majd meghálálom...ja nem is kell, mert te vagy az őrangyalom.-dugta ki a nyelvét- Halálra foglak szívatni ugye tudod?

Leültem vele szemben, az egyik fotelbe és ránéztem.

-       Tudom...csak reméltem, hogy nem teszed.

Jót nevetett, kikászálódott az ágyból és szűzies csókot adott

-       Ezt szabad?

Viszonoztam csókját.

-       Elvileg nem, gyakorlatilag...létfontosságú. -vetettem rá egy kisfiús mosolyt.

-       Rossz angyal vagy -cinkos mosolyát vette elő. -Miért érzem azt, hogy ezt még megbánjuk?

-       Fogalmam sincs, miért érzel ilyen hülyeséget. -álltam fel és fogtam át a derekát. -Nem lesz olyan, hogy megbánjuk.

-       Na, jó azért ennyire még nincs béke. -hátrált el.

-       Meddig fogsz még rám haragudni? -néztem rá csillogó szemekkel.

-       Sokáig. Nem engedted, hogy megöljem apámat - forrt fel benne újra a méreg.

-       És nem is fogom. -tetettem keresztbe a kezemet a hasamon, az ajtófélfának dőlve.

-       Nem fogom, az engedélyed kérni rá legközelebb megígérem.

-       Az a baj Lara, hogy mindig tudom, hogy éppen mit csinálsz, és nem fogom hagyni, hogy többet bárkit is megölj.

-       Papapapapapa.-forgatta meg a szemét -kihívás elfogadva.

-       Oké..-ráztam meg a fejem és kimentem a szobájából. -Sok sikert, bár mindketten tudjuk, hogy senkit sem fogsz megölni. -lementem a nappaliba.

-       Dehogy nem veled kezdem-morogta

2. évad 1. rész

Jason szemszöge:

Miután ezt megmutattam, Lara elrohant, megértettem, ezért nem mentem, utána, de már iszonyúan hiányzik, mivel már legalább egy hete nem láttam. Nem tudom, mit csinál, kivel beszélget, hogy hol lakik. Semmit. A kanapén feküdtem és a kutyát simogattam. Csak Larán járt a fejem. Hiányzott, így elhatároztam, hogy megkeresem. Felálltam és a szobámba mentem, felöltöztem. Kimentem a ház mögé, és onnan a levegőbe emelkedtem. A magaslatból kerestem Larát. Megpillantottam a parkban, a fűben ülve, ahogyan bámul maga elé. Leszálltam elé, és a szemébe néztem, Pupillái ki voltak tágulva. Belőtte magát.

-       Lara.

-       Jaaj ne má. Nem azért lőttem be magam hogy még itt is te basztas –kiabálta.

-       Lara nyugodjál már le! Egy hete nem láttalak, csak aggódom érted.

-       Úgy nézek ki, mint akit érdekel? -vonta fel szemöldökét.

-       Nyugodj már le..kérlek.

-       Nyugodtan fogsz hidegen hagyni.

-       Lara....-súgtam és léptem közelebb hozzá.

-       Miért beszélsz úgy hozzám ,mintha egy veszet kutya lennék?

-       Nem úgy beszélek. Csak féltelek.

-       Aha, fél teve.

-       Na, jó most szépen velem jössz. -fogtam meg a derekánál fogva és emelkedtem vele a magasba.

-       Engedj el most rögtön. -ökölel verte a mellkasom.

-       Ha elengedlek, akkor elég nagyot fogsz puffanni.

-       Leszarom! –ordibálta

-       Én is. -repültem vele haza, és bevittem a nappaliba. - Nyugodj meg, kérlek.

Leült a kanapéra, keresztbe tette lábát és összefonta mellkasa előtt karjait.

-       Na, mond mit akarsz? -kérdezte üres tekintettel.

-       Azt hogy feküdj le, és aludj egy...-végignéztem rajta. -Egy nagyot.

-       Ennyi?

-       Csak higgadj le, aludj, egyél, fürödj, bármit csak nyugodj meg. Kérlek. Oké? -ültem le vele szembe az egyik fotelbe.

-       Addig nyugodt voltam még ma meg nem jelentél... Egyébként te mi féle korcs vagy?

-       Na, jó, ezt most nem veszem magamra, Amint aludtál beszélünk, oké? -Felálltam néztem egy darabig, majd a konyhába vonultam és kávét készítettem.

Lara szemszöge:

Persze majd én alszok neki. Fortyogtam magamba. Majd pont egy ilyen izé mondja meg nekem ,hogy mit csináljak . Felálltam a kanapéról és kisétáltam a házból. A dühömet intenzívebben éltem meg ennek oka talán az volt, hogy még kicsit a szer hatása alatt álltam. Ahogy sétáltam kifele eszembe jutott kedvenc fekete pólóm, amin az a felirat állt, hogy i like you so i kill you last. Talán már akkor is ilyen beteges voltam mikor azt megvettem, nem tudom és már nem is fogom megtudni. Libabőrös kezemre néztem. Valamilyen szinten féltem tőle, mert nem tudtam mivel állok szembe és ez megrémített. A tudat, hogy nem tudom egy vágással megölni ijesztő volt ,ismét azt éreztem, amit apámnál ,hogy nincs hatalmam. A friss levegő egyre inkább kitisztította a fejem és elkezdtem azon gondolkodni, hogy az emberek mit láthattak mikor elrepültünk. 

1.évad 12. rész Az évadzáró ;)

 Hát igen elérkeztünk az évadzáróhoz. Ez egy kicsit hosszabb rész amire izgatottan várjuk a visszajelzéseket :) Reméljük tetszeni fog nektek és érdemes lesz hozni a második évadot :)

Levágtam magam a számítógép elé és keresgélésbe kezdtem emberek után.  Nedves nózi lökte meg finoman kezemet, amelyik a billentyűzeten hevert. Összerezzentem, majd a kutyus két, őszinte barna szemébe néztem. Megvakargattam a nyakát és, mint egy kiscica dőlt kezem fele. Türelmetlenül nyomtam ki a gépet és felvéve egy bőrdzsekit, plusz kesztyűt utamnak indultam. Zsebembe ott lapult a kés. Most az egyszer nem terveztem, de még csak célpontom se volt, teljesen a düh irányította mozdulataim. Az utcán megpillantottam apámat és gyors lehúzódtam egy kisebb sikátorba ahol átestem egy részeg hajléktalanon. Kezem a zsebembe rejlő kés köré fonódott ,de ekkor anyám szavai jutottak eszembe ,,A földön fekvő emberbe sose rúgj bele ,mert nem tudod miért került oda”. Nagyot sóhajtottam, lehunytam a szemem és mikor ismét kinyitottam apámat tekintettem meg a sikátor elején dülöngélve . Megfogtam szutykos barna kabátját ,melyből áradt a száradt hányás és alkoholszag. A földre löktem,szemei elkerekedve meredtek rám. A felismerés lassan belekúszott részeges agyába.

-Szia édes lányom –sebes szája rendellenes mosolyra húzódott- csak nem elő kerültél –feltápászkodott és szemtől szembe álltunk. Láttam amint kezei az övcsattal bajlódnak én pedig előkapva a kést mélyen karjába vájtam . A fájdalomtól felszisszent és riadtan kezdett el hátrálni.

Jason szemszöge: 

Végignéztem a városon. Egy csendesebb környéken, egy kevésbé magas panelház tetején ültem. A kilátás csodás volt. Pár pillanattal később megláttam Larát, aki idegesen sétált be egy koszos, elhagyatott sikátorba. Csak akkor fogtam fel igazán, hogy a látomásom igaz volt, mikor megláttam Lara kezében a kést mozdulni, ami utána egyenesen a saját apja kezébe állt. Úgy éreztem, hogy tévedtem ezzel a lánnyal kapcsolatban. Leugrottam a háztetőről egyenesen az apja mögé érkezve.
-Lara. -szólaltam meg csendesen.Mint aki szellemet lát úgy nézett rám. Tigris tekintete egyszeribe elillant és cicává szelídült.
-Jason?-Először azt se tudtam mit kezdjek ezzel a lánnyal. Kavarogtak a gondolatok a fejemben. Az hogy létezik olyan ember, aki a saját apját bántja, az....ember egyáltalán?
-Mit csináltál..?
 -Semmit -mosolygott ,de nem volt benne semmi báj csak a puszta harag.
-Te....totálisan megkattantál..-kezdett mögöttem fehéredni, s csillogni a levegő.
 -Why?-kérdezte ártatlan tekintettel.
 -Miért..?! Te ezt még képes vagy ezt megkérdezni..?
 -Jaj mit hisztizel-forgatta meg szemeit- Rosszabb vagy ,mint azok a plázapicsák akiket ismerek
 -Ez nem plázapicsaság Lara!! EZ ez itt gyilkosság amiket itt művelsz! Szerinted még nem esett le?! Hány embert öltél meg eddig úgy 4-et...? De ha valamit kihagytam, akkor csak szólj nyugodtan!
-Még csak 4-et ...Még 
 -Ezt most vegyem fenyegetésnek? -léptem közelebb hozzá. -Te gondolkozol ilyenkor..?
 -Ahogy érzed-lépett ő is még eggyel közelebb hozzám ,arcán kaján mosollyal.Kezében ott volt a véres kés és finoman a végét hasamhoz érintette .Szinte meg sem éreztem a kést. Olyan volt, mintha egy beton lenne a hasam és a kés egyszerűen tudtam, hogy el fog csorbulni.
-Rajta...nézzük, hogy képes-e vagy rá.
-Ugyan már-nevetett.Egy percig tétovázott ,de tekintete elködösült és ujjai elfehéredtek ahogy a kést markolászta. Egy utolsó nagy levegőt vett ,kicsit hátrébb húzta a kést majd hasamnak vágta.

-Egész,....jó próbálkozás volt. -húztam ki a kést, aminek a vége, ami bennem volt elferdült, és vér nem volt rajta.

-Tessék, ezt visszakapod. -dobtam a lábai elé a kést, le a földre.Rémülettel teli tekintete hasamról az arcomra kúszott.

 -Na, na most mi van?

 -Semmi-vonta meg a vállát közönyösen ,de mindent elárult arckifejezése .Elé léptem, és az arcát a kezembe vettem.

 -Csak vigyázz kit akarsz leszúrni. -s nyomtam egy puszit a homlokára.Ellökte kezemet és hátrált egy pár lépést ,arcán hitetlenség tükröződött 

 -Neked most mi bajod?-hebegte. A kés csak úgy kihúztad magadból ,még csak véred sincs és ...és -nem tudta kifejezni magát.

 -Nekem semmi bajom, sőt...de tudod mit elmondjam neked..? -léptem hozzá közelebb. -Azt akarod, hogy elmondjam.?

 -Hogyne akarnám-hisztérikusan kiabálta .

 -Oké. Viszont...ezt itt nem lehet. -súgtam neki. -Gyere vissza a házba, oké? Ott találkozunk, de csak akkor mondom el, ha most rögtön elindulsz.

 -Hagyjál jó? Én te hozzád nem megyek -nyomatékosította az utolsó előtti szót.

 -Nem? Oké. Akkor szia, és oldd meg magad a problémáidat. Bár ezért le fogják szedni a fejem. -mondtam nagyon halkan az utolsó mondatot.-Ha van kérdésed, akkor tudod hol találsz. -kifordultam az utcasarkon, és eltűntem.

Lara szemszöge

Kételyek közt vergődve ,a tudatlanságtól és hibámtól frusztráltan tengődtem az utakon. Leültem a parkba és elfeküdtem a füvön. Rettegtem ,hogy mi fog történni vagy ,hogy apám mit fog lépni a támadás ellen. Akár merre is indultam el a szálak mindig ugyan oda jutottak vissza így elhatároztam,hogy beszélek Jas-zel. Feltápászkodtam a földről és szép lassan elindultam a menedék felé . A ház előtt megtorpantam és talán órák teltek el ahogy ott álltam tehetetlenül.Végül megadva magam becsengetem. Idegennek éreztem itt magam .

 -Gyere be Lara. -kiabált ki, miközben a kutyáját simogatta.

Beléptem és megálltam előtte tisztes távban. Védtelennek éreztem magam fegyver nélkül.

-eljöttem most akkor mesélj-mondtam ridegen és kihúztam magam.Intett, hogy foglaljak helyet.

 -Mit szeretnél tudni? -nézett rám csillogó zöld szemeivel.

 -Azt amit nem tudok-kicsit össze voltam zavarodva ,mert nem tudtam mivel állok jobban mondva ülök szembe.

-Tudod..ez egy elég hosszú és zavaros történet.

 -Azt ígérted ha ide jövök akkor elmondasz mindent-sziszegtem fogaim és öklöm összeszorítva egy újabb dühroham elkerülése végett.

-Lara nyugodj meg, kérlek.
Felállt és felém közeledett.Hallani lehetett, ahogyan szétszakad a póló vékony anyaga az izmos hátán. A lapockáiból, hatalmas, fehér szárnyak törtek elő. Ahogyan a hold fénye megvilágította őket, csillogni kezdtek. Látszott az arcán, hogy ez neki egy gyönyörrel teli érzés. Szemei jobban csillogtak, mint eddig bármikor -Ez vagyok én...-súgta halkan.